00.) Prológus

Üdvözleheletem drága leendő olvasóim!

Végre elérkezett az a bizonyos pillanat, amikor megnyitom eme történet kapuit! Nem tudom, hogy a legtöbben, hogy vagytok vele (mondjuk, még alig vagytok), de én nagyon nagyon nagyon vártam ezt a pillanatot. Egyszerre izgultam, és féltem ettől a blogtól. Mi lesz, ha senki sem olvassa? Ha senkit sem fog érdekelni? Ha ha ha. Tudom, hogy a mai blogger világban, ha nincs híres blogger ismerősöd, vagy fanfictionöd, és ha nem vagy benne 327425 blogos csoportba facebookon, akkor nem lesz olyan híres a sztorid. Nagyon remélem, hogy ez most másként fog alakulni. Mindegy is, nem beszélek a további félelmeimről, inkább kívánok jó olvasást, remélem tetszeni fog!

Amúgy, kicsit nagyon értelmetlen lesz eleinte, de majd minden kiderül, higgyétek el nekem!

A Lélektükör hivatalosan is megnyitotta kapuit! 

Ari xx

Prológus

Small Bump

   A rádióból Micheal Jackson örökzöld slágere a Childhood szólt, amely pontosan illett az út hangulatához. Mintha az állomáson tudták volna, hogy milyen tragikus esemény fog következni eztán.       Hárman utaztak a járműben. Mr. és Mrs. Wood, meg a kicsi Faith. Alig féléves lehetett. Békésen szunyókált, anyja mellett a babaülésben. Néha-néha felsírt, viszont rögtön visszaaludt. Egész úton anyukája ujját szorongatta, mintha tudná, hogy mi fog történni. Hogy pár pillanat múlva már soha nem hallhatja a hangját. Borzalmas, nemde? Azok a gyilkosok nem ismernek határokat. Mindenáron megölik az áldozatukat. Még az sem állítja meg őket, ha emiatt tömeggyilkosságot kell elkövetniük.  

  Mr. Wood halkan dúdolgatta a következő dalt, mikor valami neki ment a kocsinak. Nem látott semmit. Viszont, mikor újra indulni készült, a kocsi nem engedelmeskedett. Hiába nyomta a gázt teljes erejéből. Felesége közelebb húzódott a babához. Félt. Jogosan félt. 

  Egy árny jelent meg az anyós ülés melletti ablakban. Felszakította az ajtót. Mindenki lesokkolt, kivéve két személyt. Őket már kiképezték erre a feladatra. Bármi történjék is meg kell védeniük a védenceiket. Előbújtak az árnyékukból. Egy férfi, egy nő, és egy fiú. A családot ez még jobban lesokkolta. Ha ez lehetséges. A férfi, és a nő kipattant a kocsiból. Szembe akarta szállni a vadászokkal. Sikertelenül. Ügyesen harcoltak, egy ideig még úgy tűnt, hogy nyerhetnek, de nem. Kegyetlen módon ölték meg őket, lelküket palackokba zárták. 

  A házaspár riadtan bámult maga elé. Ez a vég? Gondolták mindketten. A férj hátranyúlt, és megszorította felesége kezét. Mrs.Wood magához ölelte a lányát, és halkan elmotyogott egy Örökké veled leszünk-et. A fiú végignézte. Végignézte társai halálát, és ezt a szomorú búcsúzkodást. 

  A vadászok kiragadták a nőt. Sikítozott félelmében. Rettegett. A férfi utána ugrott. Ez egy végzetes cselekmény volt. Alig lépett ki az autóból lecsaptak rá. Az oldalába szúrtak egy kést, és a földre rúgták. Felesége felé pillantott. Üvöltve próbált kiszabadulni a gyilkos kezei közül. Könnyek voltak a szemében. A haláltól nem félt, csak attól, hogy elveszíti a szeretteit. Legfőképpen a lányát féltette. Még egy éves sem volt, és el akarják venni tőle a szüleit. Rokonokra nem bízhatja rá. Egy sincs neki. Anyja, apja meghalt ő pedig egyke volt, pont úgy, mint a férje. Messziről figyelte, ahogy Faith egy idegen karjai között van, és sír. Mr. Wood a földön fetrengett, és a sebét szorongatta. Közben vagy tízezerszer belé rúgtak. Majd egy tört érzett a hátában. Felkiáltott. 

  A fiú ekkor kiugrott a kocsiból. Őt még nem vették észre. Ismétlem: még. Látta, ahogy védence apját a kocsiba zárják. Már alig élt. Nem sokkal később az anyját tuszkolták be félholtan. Bezárták az ablakokat. Mindketten a gyerekük felé néztek, akit egy idegen tartott a karjai közt, egy fa mögött rejtőzve. A vadászok kezében egy benzines kancsó villant meg, amivel lelocsolták a kocsit. Az egyik egy gyufát tartott a kezében. Gonoszul elvigyorodott csuklyája alatt. Meggyújtotta, és a jármű felé hajította. Hatalmas robbanás. Üvöltözés, és lángok. Nézni is borzalmas volt, nemhogy átélni. Fekete füst terjengett a levegőben. A fiú Faith kis arcocskája elé rakta a kezét. Jobb lenne, ha minél előbb eltűnne. 

  Próbált elfutni, de nem sikerült. Észrevették. Villámgyorsan előtte termettek, és egy fához szorították. Sarokba szorult. Nincs menekvés. Meg fog halni. Talán meg fognak halni. Eddig azt hitte, hogy a halál nem lehet olyan félelmetes, mint mondják. De a halálfélelem az borzalmas. Szíve olyan erősen dobogott a mellkasában, hogy majdnem kiszakította azt. A levegőt szaporábban vette. A feje is lüktetett. Vége van. Egy kard szerűséget tartottak a nyakához, amit szinte fűrészeltek. Legszívesebben összerogyott volna fájdalmában, de nem tette. Nem akart örömet szerezni az ellenségeinek. Érezte, hogy a lelkének egyre több darabkája távozott el a testéből. Nincs esély. Már a démont is érezte. Ott motoszkált, ahol egykor lelke. Próbált beletörődni a sorsába. Elbukott. Még egy fél éves kislányt sem tudott megvédeni. A szíve megszakadt, ha arra gondol, hogy mit fognak tenni az ölelésében síró védencével. Ugyanúgy megölik őt is? Vagy talán befogadják maguk közé? Egyik sem túl jó. 

  Ám ekkor csoda történt. Faith kinyitotta apró szemeit, amik fehéren világítottak. Felsóhajtott, és hirtelen egy vakító fénycsóva vette őket körül. Ez lehetetlen. Gondolta. Az ő lelke nem a vadászok kezében tartott palackba szállt, hanem Faith picike testébe. Ezért fehér a szeme. A fény arrébb lökte a gyilkosokat, akik majd' megvakultak. Nem voltak hozzá szokva a világossághoz. Aztán minden elsötétült. Mire új erőre kaptak, addigra a védelmező már messze járt. Futott, mintha egy éhes oroszlán elől menekülne. De ezek rosszabbak annál. Ezeknek alig van lelkük. A maradék is tele van gonoszsággal. Nincs más vágyuk, csak lelkeket rabolni, hogy még több maguk fajtát gyárthassanak. 

  Nem tudott tovább futni. Kifogyott az erejéből. Még az élni vágyás sem segített rajta. Az erdő másik feléig jutott. Megpillantott egy kis házat. Oldalát moha, és borostyán terítette be. Omladozóban volt. Valaha az erdőőré lehetett, de mára már valószínűleg a rágcsálók,és egyéb gusztustalan élőlények otthonaként szolgál. A fal mellé heveredett. Kifújta magát, majd próbált rájönni, hogy mi is történt valójában. Az ölében fekvő kisbaba elvesztette a szüleit. Nem bírta tovább tartani. Elsírta magát. Elvesztett mindent. Az otthonát, a szobáját, és hamarosan minden emléket, ami a családjához köthetné. 

  Nem sokkal utána Faith is rázendített. Érezte, hogy valami nincs rendben. Hiányzott az anyukája ölelő karja, és az apukája mély hangja.

  - Sh! - vette fel a kezébe Picurt. Apukája mindig így hívta - Ne sírj! Kérlek ne! - újra a felszínre törtek az érzései. Most jobban sírt, mint az előbb. Fájt. Nagyon fájt neki az a tudat, hogy védence megárvult. Csak ő van neki. Viszont ő nem tud semmit a gyereknevelésről. 

  Ráadásul még veszélyes is a lány számára. Hiszen egy apró démon él az elrabolt lelke helyén.