13.) Hozzám

Sajnálom. 

Hozzám

-  Szóval szobafogság, huh? – kérdezte Conor, miközben próbált úgy elhelyezkedni az íróasztalomon, hogy lehetőleg ne lökjön le semmit, és ne törjön le a súlya alatt.

- Ühüm -  válaszoltam kedvetlenül. Az eddig kezemben tartott könyvet finoman a párnámra helyeztem. Megtöröltem a túl sok olvasástól kiszáradt szememet, majd felültem, hogy pontosan Őrangyalom szemébe nézhessek. Ő az egyetlen ember, akivel ebben a pár napban szóba álltam. Azóta, hogy örökbefogadó szüleim a hálómba parancsoltak, nem beszélhettem senkivel. Elvették a gépemet, telefonomat, még tévét nézni sem engedtek! Riley-val már jó ideje nem beszéltem és kezdett hiányozni.

  Persze, megértem O’Conellék dühének okát, de azért elzárni mindenkitől és mindentől kissé túl kemény büntetés számomra. Tisztán emlékszem a fejükre, mikor késő éjjel beléptem az ajtón. Mind a ketten ingerültek voltak, és csalódottság tükröződött az arcukról. Miután  leszedték a buksimat az aggodalmas dumáikkal, elvették a telefonom és a laptopom, majd a vacsorát kezembe nyomva beküldtek a szobámba. Csak a mosdót közelíthettem meg, máshova nem engedtek. Az ételt szótlanul behozták, majd gyorsan távoztak a cellából. Kezdtem megőrülni a magánytól. Conor hirtelen felbukkanása boldogságot hozott gyötrelmes napjaimba.

- Meddig?

- Hétfőig – sóhajtottam bosszúsan. Mert az is teljesen logikus volt, hogy a szobafogság ideje alatt még iskolába se mehettem. Nevetséges.

  Furcsa mód, mégsem tudtam annyira haragudni a Jennifer-re és Dean-re.  Túl sok jót tettek értem, túl sokat szenvedtek velem, hogy emiatt a kis büntetés miatt megutáljam őket. 

 Ezekkel a gondolatokkal marcangoltam magam, amióta be vagyok ide zárva. Tudom, bocsánatot kéne kérnem tőlük, de még esélyt sem adtak rá.

- Az szívás – állapította meg zsenikém, majd még mielőtt visszaszólhattam volna, eltűnt. Alig telt el egy tizedmásodperc, Jennifer botladozott be a szobába, letette az aznapi étel adagomat, és ki is ment. Hosszan, bosszúsan sóhajtottam egyet, majd ledőltem az ágyamra.

∞

   Másnap reggelt egy jó kis fejfájással kezdtem. Gyerekek, sose olvassatok félálomban, mert a végén párna helyett egy 500 oldalas, keménykötésű könyv lesz a fejetek alatt. Kár volt befejeznem azt a fejezetet úgy érzem. Buksimat fogva ültem fel, csakhogy elhallgattassam az órámat, majd kimásztam a takarók öleléséből. Utam egyenesen a fürdőbe vezetett, ahol megállapítottam, hogy borzalmasan festek. Hajam tiszta kóc, fehérré változott szemeim alatt karikák. Íriszem színének átalakulása Conor ittlétét jelentette, mire elmosolyodtam. Régebben még szuper furának tartottam ezt a hozzád érek, megváltozik a látószerved árnyalata dolgot, de most már azt kívánom, hogy bárcsak mindig ilyen gyönyörű lenne a szemem. Különleges lenne.

- Nem tudsz valamit tenni ennek érdekében? -  sóhajtottam a semminek, majd feledékenységemet átkozva kiléptem a fürdőszobából. Elfelejtettem felöltözni. A hideghez igazítva választottam ki az öltözékem, aztán a mosdó tükréhez sietve gyorsan fogat, arcot mostam, és felraktam a sminkem. Hajamat csak egyszerűen megfésültem. Késésben voltam, mivel túl sokat bénáztam a felsőm felvételével. Még szerencse, hogy tegnap este unalmamban bepakoltam a mai napra szükséges tanfelszereléseket. 

  Villám gyorsan rohantam ki a konyhába, táskámat a falhoz vágva vettem el pár dolcsit a ”perselyből”, és már csak Jennifer megjelenésére vártam, hogy bocsánatot kérhessek tőle.

  Amint betette a lábát az ajtón, letámadtam az ölelésemmel. Enyhén meglepődött, majdnem hanyatt esett, de azért visszaölelt.

- Sajnálom, hogy engedetlen voltam, nem fordul elő többször – remélem, persze ezt csak magamban tettem hozzá.

- Megbocsájtok. De ha még egyszer előfordul, hogy lógsz a suliból – kezdett bele a dorgálásába, de még mielőtt befejezhette volna, megszólalt a csengő.

- Nem fogok – nyomtam egy gyors puszit az arcára, majd cuccomat felkapva rohantam az bejárat felé. 

  Ahogy kiléptem, rögtön Riley karjaiba estem, és szorosan magamhoz szorítottam. Édes Istenem, annyira hiányzott! Fejemet mellkasába temettem, karjaimat dereka köré fontam. Magamba szippantottam az illatát. Felnéztem. Azok a gyönyörű, óceán kék szemei magával ragadtak, és nem akartak elereszteni. Arra ébredtem fel, hogy szerelmem csók lopásért hajolt le hozzám. Azonnal megadtam neki, amit akart.  Úristen, de hiányzott!   

- Hiányoztál – adtam végre hangot az érzéseimnek. Aranyosan elmosolyodott.

- Te is nekem, Faith. Nagyon – mondatában hallottam az őszinteséget, és egy csipetnyi fájdalmat.  Kaptam tőle még egy csókot, majd beszálltunk a kocsiba. A motorral együtt a rádió is elindult. A Kiss.FM top húszas sláger listáját hallgathattuk volna, ha nem a beszéddel foglalkoztunk volna.

- Szóval szobafogság, huh? – tette fel ugyanazt a kérdést, mint Conor tegnap este, ám Ő nem várta meg a választ – Mi rosszat csináltál, angyalka?

- Meg lehet, hogy ellógtam a suliból és késő estig nem tértem haza – mondtam egy ártatlan kislány arckifejezésével – de lehet, hogy nem tettem semmi ilyesmit. Ki tudja? – elnevette magát. Szerette, mikor nem voltam az a jó kislány. 

- Nocsak, nocsak. Az angyal mégsem olyan ártatlan, mint azt gondolnánk – volt valami a hangjában. Valami, amitől teljesen kirázott a hideg, és nem jó értelemben. Egy gúnyos él, ami nagyon zavarta a fülemet. 

  A toplista következő dalához értünk, ami nem volt más, mint Nick Jonas Jealous című slágere. Riley boldogan hangosította fel, és énekelte teljes beleéléssel az adott számot. Néha rám kacsintott, és mutogatott a kezével, amivel még imádni valóbbá tette kis előadását. Az egész utat végig nevettem.

  A Pokol kapuin kézen fogva léptünk be. Mint mindig a legtöbben megbámultak minket. A tömegben kiszúrtam Chace-t, aki egy punk haverjával társalgott.  Nem is olyan messze tőle ott állt drága Őrangyalom Ethan-nel beszélgetett, meg még egy másik gyerekkel, akinek nem láttam az arcát. Drága ellenségem, Lola is itt rejtőzködött valahol, de amint megtaláltam a számomra fontosabb személyeket, nem érdekelt a többi. Tudtam, hogy Riley egyenesen az unokatestvéréhez fog rohanni, és ez be is igazolódott, mikor megjelenésünkre Chace barátja gyorsan arrébb állt. A két rokon egy férfias öleléssel köszöntötték egymást, amiből később én is kaptam. Aztán Conor is előbukkant. A fiúk egy-egy kézfogást kaptak, míg engem gyorsan magához húzott, majd el is engedett. Akkor vettem észre azt, hogy túl sok fiú vesz körbe.

- Hiányoztatok! – szólaltam meg. Kijelentésemre a barátomtól egy puszit kaptam, Chace-től egy műsírás tökéletes előadását, Őrangyalomtól pedig egy édes mosolyt. A meghitt pillanat után Riley egy kevésbé érdekes témát vetett fel, amin egy jó ideig elvitáztak.

   Én a szekrényeknek dőlve vesztem el a gondolataimban. Ahogy hallgattam őket, eszembe jutott, hogy talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyen történik. Ez az utolsó évünk együtt. Ez az utolsó évünk az iskolában. Jövő szeptembertől már mind más-más főiskolák, egyetemek óráin fogunk ülni és halálra unni magunkat. Ha minden igaz, és sikerül bejutnom, akkor jövőre a Missouri Southern State egyetemen folytatom a tanulmányaimat leendő pszichológusként, Riley a Druryt célozta meg, főleg a változatos sportolási lehetőségei miatt, Chace majd meg lesz valahogy. Őt nem igazán izgatja a munka fogalma, legalábbis nem olyan értelemben, mint a többi embert. Zenélni akar, turnézni, és rocksztár lenni. Szép kis álmok, de eléggé elérhetetlennek tűnnek. Ami Conort illeti…Ő odamegy, ahova én, nincs más választása.

  Tudom, hogy még nagyon messze van az érettségi, de ilyenkor az ember akaratlanul is ezekre gondol. Utolsó ez, utolsó az. Kivel akarod tartani a kapcsolatot? Kit hagysz örökre a hátad mögött? Kinek intesz könnyes búcsút? Az a gond ezekkel a gondolatokkal, hogy nem hagynak nyugodni. Állandóan a fejedben keringenek, nem igazán akarnak kimenni onnan. Ránézel egy arcra, és rögtön eszedbe jutnak. 

    Elmélkedésemből egy új személy érkezése ébresztett fel. Barna, selymes haj, nap barnította bőr, ami mellett én Hófehérkének számítottam, gyönyörű kék szem, édes kis mosoly, viszonylag alacsony természet. Ez csakis egykori padtársam, Cindy lehetett. Cindy Mallrow-ot az előbb felsorolt tulajdonságai miatt egy igazi főnyereménynek lehetett volna mondani. Maga volt a cukiság, és az aranyosság. Csak egy gond volt vele. Az iskola egyik legcsinosabb lánya nagyon szégyenlős volt. És mikor azt mondom, hogy nagyon, akkor azt úgy értem, hogy NAGYON szégyenlős volt. Leszegett fejjel járta az iskola folyosóit, ha tudott meg se szólalt az órákon,  helyes fiúk közelében mindig dadogott, meg elpirult. Ezért is lepődtem meg annyira, amikor enyhe bájcsevejbe keveredett az Őrangyalommal.

- Szia, Conor! – mintha mi ott se lennénk, csak az angyallal foglalkozott.

- Szia! Cindy, igaz? – a lányt a neve kimondásával az ájulás szélére sodorta. Nem tetszett nekem ez a szituáció. Conor is kissé kínosan érezhette magát, de tetszett neki a helyzet - Mi járatban erre?

- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy van-e már partnered a pénteki bálra?

   A pénteki bál, azaz a Halloween-i buli, melynek témája „A csillagok figyelnek”. Az utóbbi négy évben ez az egyetlen olyan jelmondat, ami igazán elnyerte a tetszésemet. Az elődjeik mind gagyik voltak, és röhejesek. Amúgy az iskolánk igazán odavan a bálokért, hogy mindig rendezni akar egyet. Nem viccelek. Egyszer azért rendeztek táncestet, mert végre sikerült kirúgatniuk Matt Sharmant. Megtörtént az is, hogy Lady Gaga új albumának megérkezése miatt kellett összegyűlnie a tanulóknak. A kérdés feltevése után Conor egyenesen a szemembe nézett. Nagyon nem tetszett ez a dolog. Kavargott bennem valami furcsa érzés. Nem akartam, hogy az Őrangyalom valaki mással legyen a bálon, nem akarom, hogy másokkal táncoljon. Ha nem ismerném magamat, azt hinném, hogy féltékeny vagyok. Talán az is. Mégiscsak az angyalomat ragadnák el mellőlem. Hosszasan meredtem a szemébe. Hallotta a gondolataimat, tudta mit érzek ezzel kapcsolatban, és ezeket tudva ejtette ki a következőket a száján:

- Nem, sajnos nincs – próbált kissé szomorkás fejet vágni, de már vártam hogy Cindy mit fog ebből kihozni.

- Arra gondoltam – a lány már akkor a paradicsom színében pompázott, mi lesz még később -, hogy talán te meg én, mi, együtt elmehetnénk a bálra – nem volt egy túl hosszú mondat, de annyit dadogott, hogy öt percig tartott, míg kinyögte.

- Az szuper lenne – mosolygott Cindyre, aki már majdnem meghalt. A beleegyezés pillanatában úgy éreztem, mintha belém rúgtak volna. Mintha Conor ezzel a mondatával elárult volna. Csalódott és szomorú lettem. Próbáltam nem kimutatni, hiszen Riley mellettem állva nézte a érdeklődve jelenetet, majd miután Mallrow elment, gratulálva összepacsizott az angyallal. Minél messzebb akartam kerülni, így amint megszólalt a csengő, elfutottam.

∞

  Egy gondom van az Őrangyalokkal, mégpedig az, hogy nem lehet haragudni rájuk, mert addig zaklatnak, míg meg nem bocsájtasz nekik. Conor tegnap átjött suli után, megbeszéltük a dolgokat, de nem igazán akartam volna vele még egy pár napig találkozni, ám ez a tervem sem vált be. Miközben a buszmegállóban vártam arra a járatra, ami elvisz a plázához, a kocsijával megállt előttem, és szinte kötelezett arra, hogy pattanjak be. Ezzel akarva, akaratlanul is belement abba, hogy ismételten segítsen a báli ruhám kiválasztásában.

- Tudod, elmehettél volna Cindy-vel is, neki talán nem lenne ennyire macerás – törtem ki egy kissé, miután már a sokadik ruhát szólta le.

- Nocsak, valaki féltékenykedik? – gúnyos hangon kinevetett, míg én legszívesebben megfojtottam volna.

- Nem, csak jobban szeretném, hogyha azt az idegesítő, gonosz, gúnyos, egyáltalán nem segítőkész fenekedet máshová hurcolnád el – akasztottam vissza a ruhát, majd visszamentem a próbafülkébe, ahol a többi darab állt. Egy gyönyörű darabot vettem a kezembe. A felseje tele volt rakva gyémántos strasszokkal, míg az alja sötétkék, tüll volt. Tökéletesen illett az alkalomra. Tökéletesen illet hozzám.  

- Szóval szerinted idegesítő vagyok? – kiabált Conor a függöny túloldaláról. Folytatta volna, ha nem jöttem volna ki a fülkéből. Elakadt a szava, és mint büszke apuka, úgy tekintett rám. Öröm volt nézni a reakcióját. Szemei csillogtak, egy hatalmas mosoly keletkezett az arcán  – Hagy, mondjam el, Miss O’Conell, hogy szerintem maga egy igazán csinos hazug.