Sajnálom.
Hozzám
- Szóval szobafogság, huh?
– kérdezte Conor, miközben próbált úgy elhelyezkedni az íróasztalomon,
hogy lehetőleg ne lökjön le semmit, és ne törjön le a súlya alatt.
- Ühüm - válaszoltam kedvetlenül. Az
eddig kezemben tartott könyvet finoman a párnámra helyeztem. Megtöröltem a túl
sok olvasástól kiszáradt szememet, majd felültem, hogy pontosan Őrangyalom
szemébe nézhessek. Ő az egyetlen ember, akivel ebben a pár napban szóba álltam.
Azóta, hogy örökbefogadó szüleim a hálómba parancsoltak, nem beszélhettem
senkivel. Elvették a gépemet, telefonomat, még tévét nézni sem engedtek!
Riley-val már jó ideje nem beszéltem és kezdett hiányozni.
Persze, megértem O’Conellék dühének
okát, de azért elzárni mindenkitől és mindentől kissé túl kemény büntetés
számomra. Tisztán emlékszem a fejükre, mikor késő éjjel beléptem az ajtón. Mind
a ketten ingerültek voltak, és csalódottság tükröződött az arcukról. Miután
leszedték a buksimat az aggodalmas dumáikkal, elvették a telefonom és a
laptopom, majd a vacsorát kezembe nyomva beküldtek a szobámba. Csak a mosdót
közelíthettem meg, máshova nem engedtek. Az ételt szótlanul behozták, majd
gyorsan távoztak a cellából. Kezdtem megőrülni a magánytól. Conor hirtelen
felbukkanása boldogságot hozott gyötrelmes napjaimba.
- Meddig?
- Hétfőig – sóhajtottam bosszúsan. Mert az
is teljesen logikus volt, hogy a szobafogság ideje alatt még iskolába se
mehettem. Nevetséges.
Furcsa mód, mégsem tudtam annyira
haragudni a Jennifer-re és Dean-re. Túl sok jót tettek értem, túl sokat
szenvedtek velem, hogy emiatt a kis büntetés miatt megutáljam őket.
Ezekkel a gondolatokkal marcangoltam
magam, amióta be vagyok ide zárva. Tudom, bocsánatot kéne kérnem tőlük, de még
esélyt sem adtak rá.
- Az szívás – állapította meg zsenikém,
majd még mielőtt visszaszólhattam volna, eltűnt. Alig telt el egy
tizedmásodperc, Jennifer botladozott be a szobába, letette az aznapi étel
adagomat, és ki is ment. Hosszan, bosszúsan sóhajtottam egyet, majd ledőltem az
ágyamra.
∞
Másnap reggelt egy jó kis
fejfájással kezdtem. Gyerekek, sose olvassatok félálomban, mert a végén párna
helyett egy 500 oldalas, keménykötésű könyv lesz a fejetek alatt. Kár volt
befejeznem azt a fejezetet úgy érzem. Buksimat fogva ültem fel, csakhogy
elhallgattassam az órámat, majd kimásztam a takarók öleléséből. Utam egyenesen
a fürdőbe vezetett, ahol megállapítottam, hogy borzalmasan festek. Hajam tiszta
kóc, fehérré változott szemeim alatt karikák. Íriszem színének átalakulása
Conor ittlétét jelentette, mire elmosolyodtam. Régebben még szuper furának
tartottam ezt a hozzád érek, megváltozik a látószerved árnyalata dolgot,
de most már azt kívánom, hogy bárcsak mindig ilyen gyönyörű lenne a szemem.
Különleges lenne.
- Nem tudsz valamit tenni ennek érdekében?
- sóhajtottam a semminek, majd feledékenységemet átkozva kiléptem a
fürdőszobából. Elfelejtettem felöltözni. A hideghez igazítva választottam ki az
öltözékem, aztán a mosdó tükréhez sietve gyorsan fogat, arcot mostam, és
felraktam a sminkem. Hajamat csak egyszerűen megfésültem. Késésben voltam,
mivel túl sokat bénáztam a felsőm felvételével. Még szerencse, hogy tegnap este
unalmamban bepakoltam a mai napra szükséges tanfelszereléseket.
Villám gyorsan rohantam ki a
konyhába, táskámat a falhoz vágva vettem el pár dolcsit a ”perselyből”, és már
csak Jennifer megjelenésére vártam, hogy bocsánatot kérhessek tőle.
Amint betette a lábát az ajtón,
letámadtam az ölelésemmel. Enyhén meglepődött, majdnem hanyatt esett, de
azért visszaölelt.
- Sajnálom, hogy engedetlen voltam, nem
fordul elő többször – remélem, persze ezt csak magamban tettem hozzá.
- Megbocsájtok. De ha még egyszer
előfordul, hogy lógsz a suliból – kezdett bele a dorgálásába, de még mielőtt
befejezhette volna, megszólalt a csengő.
- Nem fogok – nyomtam egy gyors puszit az
arcára, majd cuccomat felkapva rohantam az bejárat felé.
Ahogy kiléptem, rögtön Riley
karjaiba estem, és szorosan magamhoz szorítottam. Édes Istenem, annyira
hiányzott! Fejemet mellkasába temettem, karjaimat dereka köré fontam. Magamba
szippantottam az illatát. Felnéztem. Azok a gyönyörű, óceán kék szemei magával
ragadtak, és nem akartak elereszteni. Arra ébredtem fel, hogy szerelmem csók
lopásért hajolt le hozzám. Azonnal megadtam neki, amit akart. Úristen, de
hiányzott!
- Hiányoztál – adtam végre hangot az
érzéseimnek. Aranyosan elmosolyodott.
- Te is nekem, Faith. Nagyon – mondatában
hallottam az őszinteséget, és egy csipetnyi fájdalmat. Kaptam tőle még
egy csókot, majd beszálltunk a kocsiba. A motorral együtt a rádió is elindult.
A Kiss.FM top húszas sláger listáját hallgathattuk volna, ha
nem a beszéddel foglalkoztunk volna.
- Szóval szobafogság, huh? – tette fel
ugyanazt a kérdést, mint Conor tegnap este, ám Ő nem várta meg a választ – Mi
rosszat csináltál, angyalka?
- Meg lehet, hogy ellógtam a suliból és
késő estig nem tértem haza – mondtam egy ártatlan kislány arckifejezésével – de
lehet, hogy nem tettem semmi ilyesmit. Ki tudja? – elnevette magát. Szerette,
mikor nem voltam az a jó kislány.
- Nocsak, nocsak. Az angyal mégsem olyan
ártatlan, mint azt gondolnánk – volt valami a hangjában. Valami, amitől
teljesen kirázott a hideg, és nem jó értelemben. Egy gúnyos él, ami nagyon
zavarta a fülemet.
A toplista következő dalához
értünk, ami nem volt más, mint Nick Jonas Jealous című
slágere. Riley boldogan hangosította fel, és énekelte teljes beleéléssel az
adott számot. Néha rám kacsintott, és mutogatott a kezével, amivel még imádni
valóbbá tette kis előadását. Az egész utat végig nevettem.
A Pokol kapuin kézen fogva léptünk
be. Mint mindig a legtöbben megbámultak minket. A tömegben kiszúrtam Chace-t,
aki egy punk haverjával társalgott. Nem is olyan messze tőle ott állt
drága Őrangyalom Ethan-nel beszélgetett, meg még egy másik gyerekkel, akinek
nem láttam az arcát. Drága ellenségem, Lola is itt rejtőzködött valahol, de
amint megtaláltam a számomra fontosabb személyeket, nem érdekelt a többi.
Tudtam, hogy Riley egyenesen az unokatestvéréhez fog rohanni, és ez be is
igazolódott, mikor megjelenésünkre Chace barátja gyorsan arrébb állt. A két
rokon egy férfias öleléssel köszöntötték egymást, amiből később én is kaptam.
Aztán Conor is előbukkant. A fiúk egy-egy kézfogást kaptak, míg engem gyorsan
magához húzott, majd el is engedett. Akkor vettem észre azt, hogy túl sok fiú
vesz körbe.
- Hiányoztatok! – szólaltam meg.
Kijelentésemre a barátomtól egy puszit kaptam, Chace-től egy műsírás tökéletes
előadását, Őrangyalomtól pedig egy édes mosolyt. A meghitt pillanat után Riley
egy kevésbé érdekes témát vetett fel, amin egy jó ideig elvitáztak.
Én a szekrényeknek dőlve
vesztem el a gondolataimban. Ahogy hallgattam őket, eszembe jutott, hogy talán
ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyen történik. Ez az utolsó évünk együtt. Ez
az utolsó évünk az iskolában. Jövő szeptembertől már mind más-más főiskolák,
egyetemek óráin fogunk ülni és halálra unni magunkat. Ha minden igaz, és
sikerül bejutnom, akkor jövőre a Missouri
Southern State egyetemen
folytatom a tanulmányaimat leendő pszichológusként, Riley a Druryt célozta meg, főleg a
változatos sportolási lehetőségei miatt, Chace majd meg lesz valahogy. Őt nem
igazán izgatja a munka fogalma, legalábbis nem olyan értelemben, mint a többi
embert. Zenélni akar, turnézni, és rocksztár lenni. Szép kis álmok, de eléggé
elérhetetlennek tűnnek. Ami Conort illeti…Ő odamegy, ahova én, nincs más
választása.
Tudom, hogy még nagyon messze van
az érettségi, de ilyenkor az ember akaratlanul is ezekre gondol. Utolsó ez,
utolsó az. Kivel akarod tartani a kapcsolatot? Kit hagysz örökre a hátad
mögött? Kinek intesz könnyes búcsút? Az a gond ezekkel a gondolatokkal, hogy
nem hagynak nyugodni. Állandóan a fejedben keringenek, nem igazán akarnak
kimenni onnan. Ránézel egy arcra, és rögtön eszedbe jutnak.
Elmélkedésemből egy új személy
érkezése ébresztett fel. Barna, selymes haj, nap barnította bőr, ami mellett én
Hófehérkének számítottam, gyönyörű kék szem, édes kis mosoly, viszonylag
alacsony természet. Ez csakis egykori padtársam, Cindy lehetett. Cindy
Mallrow-ot az előbb felsorolt tulajdonságai miatt egy igazi főnyereménynek
lehetett volna mondani. Maga volt a cukiság, és az aranyosság. Csak egy
gond volt vele. Az iskola egyik legcsinosabb lánya nagyon szégyenlős volt. És
mikor azt mondom, hogy nagyon, akkor azt úgy értem, hogy NAGYON szégyenlős volt. Leszegett fejjel
járta az iskola folyosóit, ha tudott meg se szólalt az órákon, helyes fiúk
közelében mindig dadogott, meg elpirult. Ezért is lepődtem meg annyira, amikor
enyhe bájcsevejbe keveredett az Őrangyalommal.
- Szia, Conor! – mintha mi ott se lennénk,
csak az angyallal foglalkozott.
- Szia! Cindy, igaz? – a lányt a neve
kimondásával az ájulás szélére sodorta. Nem tetszett nekem ez a szituáció.
Conor is kissé kínosan érezhette magát, de tetszett neki a helyzet - Mi
járatban erre?
- Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy
van-e már partnered a pénteki bálra?
A pénteki bál, azaz a Halloween-i
buli, melynek témája „A csillagok figyelnek”. Az utóbbi négy évben ez az
egyetlen olyan jelmondat, ami igazán elnyerte a tetszésemet. Az elődjeik mind
gagyik voltak, és röhejesek. Amúgy az iskolánk igazán odavan a bálokért, hogy
mindig rendezni akar egyet. Nem viccelek. Egyszer azért rendeztek táncestet,
mert végre sikerült kirúgatniuk Matt Sharmant. Megtörtént az is, hogy Lady Gaga
új albumának megérkezése miatt kellett összegyűlnie a tanulóknak. A kérdés
feltevése után Conor egyenesen a szemembe nézett. Nagyon nem tetszett ez a
dolog. Kavargott bennem valami furcsa érzés. Nem akartam, hogy az Őrangyalom
valaki mással legyen a bálon, nem akarom, hogy másokkal táncoljon. Ha nem
ismerném magamat, azt hinném, hogy féltékeny vagyok. Talán az is. Mégiscsak az
angyalomat ragadnák el mellőlem. Hosszasan meredtem a szemébe. Hallotta a
gondolataimat, tudta mit érzek ezzel kapcsolatban, és ezeket tudva ejtette ki a
következőket a száján:
- Nem, sajnos nincs – próbált kissé
szomorkás fejet vágni, de már vártam hogy Cindy mit fog ebből kihozni.
- Arra gondoltam – a lány már akkor a
paradicsom színében pompázott, mi lesz még később -, hogy talán te meg én, mi,
együtt elmehetnénk a bálra – nem volt egy túl hosszú mondat, de annyit
dadogott, hogy öt percig tartott, míg kinyögte.
- Az szuper lenne – mosolygott Cindyre,
aki már majdnem meghalt. A beleegyezés pillanatában úgy éreztem, mintha belém
rúgtak volna. Mintha Conor ezzel a mondatával elárult volna. Csalódott és
szomorú lettem. Próbáltam nem kimutatni, hiszen Riley mellettem állva nézte a
érdeklődve jelenetet, majd miután Mallrow elment, gratulálva összepacsizott az
angyallal. Minél messzebb akartam kerülni, így amint megszólalt a csengő,
elfutottam.
∞
Egy gondom van az Őrangyalokkal,
mégpedig az, hogy nem lehet haragudni rájuk, mert addig zaklatnak, míg meg nem
bocsájtasz nekik. Conor tegnap átjött suli után, megbeszéltük a dolgokat, de
nem igazán akartam volna vele még egy pár napig találkozni, ám ez a tervem sem
vált be. Miközben a buszmegállóban vártam arra a járatra, ami elvisz a
plázához, a kocsijával megállt előttem, és szinte kötelezett arra, hogy
pattanjak be. Ezzel akarva, akaratlanul is belement abba, hogy ismételten
segítsen a báli ruhám kiválasztásában.
- Tudod, elmehettél volna Cindy-vel is, neki
talán nem le nne ennyire macerás – törtem ki egy kissé, miután már
a sokadik ruhát szólta le.
- Nocsak, valaki féltékenykedik? – gúnyos
hangon kinevetett, míg én legszívesebben megfojtottam volna.
- Nem, csak jobban szeretném, hogyha azt
az idegesítő, gonosz, gúnyos, egyáltalán nem segítőkész fenekedet máshová
hurcolnád el – akasztottam vissza a ruhát, majd visszamentem a próbafülkébe,
ahol a többi darab állt. Egy gyönyörű darabot vettem a kezembe. A felseje tele
volt rakva gyémántos strasszokkal, míg az alja sötétkék, tüll volt. Tökéletesen
illett az alkalomra. Tökéletesen illet hozzám.
- Szóval szerinted idegesítő vagyok? –
kiabált Conor a függöny túloldaláról. Folytatta volna, ha nem jöttem volna ki a
fülkéből. Elakadt a szava, és mint büszke apuka, úgy tekintett rám. Öröm volt
nézni a reakcióját. Szemei csillogtak, egy hatalmas mosoly keletkezett az arcán
– Hagy, mondjam el, Miss O’Conell, hogy szerintem maga egy igazán csinos
hazug.
Szóval új fejezet, huh? Egyébként szerintem eddig ezen nevettem a legtöbbet; lehet, hogy ennek köze volt a hangulatomhoz, de akkor is nagyon viccesre sikeredett. A Lady Gaga új lemeze-bál meg a "Az ételt szótlanul behozták, majd gyorsan távoztak a cellából" mondat, ezeken teljesen kész voltam. Bár szerintem nem csak ezeken, de ez a kettő ragadt megy nagyon.
VálaszTörlésKérdés: Riley és Conor mióta vannak egy társaságban és a történet elején betegesen féltékeny Riley miért nincs kiakadva arra, hogy Faith és Conor annyi időt töltenek együtt?
Ami még furcsa volt nekem, az a szobafogság. Annak ellenére, hogy viccesnek találtam, ez a része már egy picit túlzás volt: "Csak a mosdót közelíthettem meg, máshova nem engedtek. Az ételt szótlanul behozták, majd gyorsan távoztak a cellából. (...) Mert az is teljesen logikus volt, hogy a szobafogság ideje alatt még iskolába se mehettem."
Egyébként ha már témánál vagyunk, én egyáltalán nem értek egyet a büntetés ilyen formájával, főleg ebben a korban, hál' istennek az én szüleim sosem alkalmaztak ilyesmit.
A fejezet maga tetszett - ezzel szerintem nem mondok újat -, mindig szórakoztatóra sikerül, bár remélem hogy az események hamarosan kiteljesednek és lesz egy pici izgalom benne.
Ja, és Faith egy hihetetlenül önző ember, amennyire kisajátítja ezt a két fiút, simán megérdemelné, hogy Conor egy másik lánnyal legyen.
Jól van, szerintem mindent elmondtam, amit akartam. Várom nagyon a következőt.
xx, Lexy
Szóval új Lexy féle komment, huh? Örülök, hogy tetszett és hogy jókat nevettél rajta.
TörlésVálasz: A 10. fejezetben, mikor előre ugrottunk egy kicsit az időben ezt írtam: ,,de miután Conor agyon dicsérte a focizási technikáját, már nem zavarta a srác jelenléte" Tehát nem olyan nagy haverok, de elvannak egymással. Honnan tudod, hogy nincs kiakadva? Mi még csak Faith szemszögéből látjuk a dolgokat.
Igazából én sem vagyok túlzottan oda ezért a büntetésért, mármint nem találom okos megoldásnak, de mégis egy ""átlagos"", amerikai családról írom.
Egy fejezet múlva beindítom az izgalmak hullám vasútját. Úristen ez nagyon gagyin hangzott.
Még egyszer köszönöm, hogy elolvastad.
Igyekszem korán hozni.
Ari xx
Drága névrokon!
VálaszTörlésAnnyira örültem, mikor láttam, hogy van új fejezet nálad, de nem igazán volt időm elolvasni. Most viszont itt vagyok és ismételten le vagyok nyűgözve! Nagyon tetszik az írásmódod, imádom Connort, újra fantasztikus fejezetet alkottál! :) Kíváncsian várom, mi fog történni a bálon, tetszik a témája, ötletes. A végén megmosolyogtam, hogy Faith féltékeny volt és mérges, amikor Cindy elhívta Connort a bálra. A legvégi jelenet pedig szuper volt. Elképzeltem a fiú arcát, ahogy meglátta a lányt abban a ruhában. Várom a folytatást!!!! :)
Ui.: remélem még nyomon követed a történetem, jelenleg a 22. fejezetnél tartok, kíváncsi vagyok, mit gondolsz a fejleményekről, illetve Blake-ről.
Millió sok puszit küldök,
Arika